Elkerülték egymást az apjával, ezért megverte

2021. 11. 22., h - 12:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a somogysárdi férfi ellen garázdaság miatt indítottak eljárást.

A nyomozás adatai szerint 2021. november 21-én dél körül egy somogysárdi sörözőben egy 40 éves férfi ököllel ütlegelte és többször meg is rúgta apját azért, mert –elmondása szerint- miatta kellett gyalogolnia. A sértettnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a somogysárdi agresszort garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.