Ellopták ismerősük bankkártyáját, majd elköltötték a számláról levett pénzt

2021. 02. 19., p - 11:27
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit gyanúsítanak a szigetvári a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével.

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök 2021. február 18-án azt a két férfit, akik ismerősüktől készpénzt és bankkártyát loptak. A 46 éves, valamint 25 éves nyugotszenterzsébeti férfiak aznap reggel 9 óra körül egy ismerősöket látogatták meg Nagypeterden, majd a pénztárcájából eltulajdonították a készpénzét, valamint a bankkártyáját. Ezt követően a sértett számlájáról is vettek le pénzt. A feltételezett elkövetőket a rendőrök beazonosították, majd elfogásukat követően előállították őket a rendőrkapitányságra. Kihallgatásukkor mindketten elmondták, hogy a pénzt már délutánra elköltötték.

 

Ellenük lopás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.