Eltette a talált táskát

2021. 11. 30., k - 11:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 42 éves komlói nő ellen indítottak eljárást.

A komlói nyomozók 2021. november 29-én egy 42 éves helyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a nő aznap délután egy komlói áruház parkolójában az egyik bevásárlókocsiban talált egy táskát, amelyet eltett a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd a lakásán elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók megtalálták nála az eltulajdonított táskát, amelyet lefoglaltak, majd visszaadják azt a tulajdonosnak. Ellene lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.