Eltiltás hatálya alatt vezetett, és a drogtesztje is pozitív lett

2021. 05. 13., cs - 07:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 40 éves győri gépkocsivezető közlekedésrendészeti ellenőrzés során bukott le.

A járőrök 2021. május 12-én 7 óra 35 perckor Győrben, a Kút utcában igazoltatták egy jármű vezetőjét. Az adatok ellenőrzésekor az egyenruhások megállapították, hogy a 40 éves helybéli sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett, majd zavart viselkedésére tekintettel átvizsgálták a ruházatát és az autóját is. Ennek során a férfi pulóverének zsebéből egy alufólia-tekercs került elő, amelyben kábítószergyanús kristályos anyag volt. A járművezetőt elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt, illetve az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés okán szabálysértési eljárást indítottak ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!