Eltiltották, mégis vezetett

2019. 03. 18., h - 08:27
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három személyt vett őrizetbe, továbbá hét főt fogott el, köztük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Nyolc embert állítottak elő, köztük öt személyt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A járőrök 2019. március 17-én délelőtt Pápa belterületén igazoltattak egy gépkocsival közlekedő 63 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőrt a Pápai Járásbíróság 2019. szeptember 19-ig eltiltotta a járművezetéstől. A járőrök a férfit előállították a Pápai Rendőrkapitányságra és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.