Elütötte a gyalogost Sopronban

2020. 01. 09., cs - 07:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 22 éves veszprémi nő sérült meg a baleset következtében.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban a Ferenczy János utcában, 2020. január 8-án 13 óra 50 perckor. Egy 27 éves helybéli férfi közlekedett személygépkocsival a Lackner Kristóf utca felől, a Dózsa György út irányába. Haladása során későn észlelte a kijelölt átkelőhelyen szabályosan áthaladó gyalogost és elütötte. A baleset következtében az elgázolt veszprémi nő megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a további balesetek elkerülése érdekében az alábbi tanácsokra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!
  • A járművezetők mindig az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék gépjárműveiket!
  • A téli látási- és fényviszonyok miatt különösen fontos a jó láthatóság, észlelhetőség.
  • A gyalogosok ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen! 
  • A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • A gépkocsival közlekedők a gyalogos-átkelőhelyek közelében figyelmesen és körültekintő módon vezessenek!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.