Érvénytelen rendszámmal közlekedett

2021. 01. 20., sze - 12:50
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 71 éves füzesabonyi férfit.

Az Egri Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy füzesabonyi lakos ellen. A 71 éves férfi 2021. január 19-én 9 óra körül úgy közlekedett autójával Kerecsend belterületén, hogy arra egy érvénytelen külföldi hatósági jelzést szerelt.

A rendőrök M. Pált előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.