Fának ütközött

2021. 08. 08., v - 07:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatal sofőr a szemle megállapításai szerint nem használta a biztonsági övét.

A 8224-es számú úton, Pannonhalma felől Nyalka irányába közlekedett egy gépkocsivezető 2021. augusztus 7-én. Haladása során egy balra ívelő kanyarban nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, azzal megcsúszott, és az út melletti fának ütközött. A balesetben a fiatal járművezető megsérült, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba. A szemle során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr nem használta a biztonsági övet.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a fenti baleset kapcsán az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg.

A szakemberek álláspontja szerint egy közúti közlekedési baleset során három, egymástól jól elkülöníthető ütközés történik. Az első akkor, amikor a balesetben érintett jármű szilárd tárgynak vagy egy másik járműnek ütközik. Ezt követi a második ütközés, amikor a jármű utasterében tartózkodó személyek teste a tehetetlenségi erő hatására nagy erővel, hirtelen előrelendül, és amennyiben nem használnak biztonsági övet, a kormánynak, a műszerfalnak és a szélvédőnek csapódik. A harmadik ütközéskor a belső szervek nekiütődnek a bordáknak, csontoknak. Ezek alapján a biztonsági öv elsősorban a második ütközés hatásaitól óvja az utasokat.

Ne feledjék, csak egy mozdulat!

„ …hogy mindenki hazaérjen!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.