Fél órán belül elfogták a rendőrök

2021. 01. 31., v - 07:42
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott és rabolt a gyanú szerint egy nő Sarkadon. Egy este alatt követte el a bűncselekményeket. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Lopás kísérlettel, lopással és rablással gyanúsítható nőt fogtak el a rendőrök 2020. július 22-én este Sarkadon. A 23 éves nő 18 és 19 óra között átmászott egy ház kerítésén, majd ott egy nyitva hagyott garázsból próbált lopni. Miközben kutatta át a helyiséget, hazaérkezett a ház tulajdonosa, aki tetten érte, ezért a nő elmenekült. Ezután egy másik háznál próbálkozott, onnan a postaládából vitt el egy kulcscsomót. Végül 19 óra körül a nyitott kapun és ajtón át bement egy idős asszony házába, és a konyhaszekrényből pénzt vett ki. Utána a ház előszobájában keresett olyan dolgokat, amiket elvihetett volna, de az asszony észrevette, hogy idegen van a házában. Felszólította, hogy adja vissza a pénzt, mire a nő ellökte és többször megütötte őt, majd elmenekült. A bántalmazott idős asszony könnyebben megsérült. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei a bejelentéstől számított fél órán belül azonosították és elfogták a 23 éves sarkadi nőt. A kulcsokat és pénzt megtalálták nála, lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosoknak. A rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. január 28-án továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.