Fiatalok verekedtek össze egy győri parkban

2021. 08. 18., sze - 07:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök – a súlyos testi sértés feltételezett elkövetőjét – egy 15 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

A rendőrségre 2021. augusztus 17-én a késő délutáni órákban érkezett bejelentés, amely szerint Győrben, az Erzsébet ligetben verekedés történik.  A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy három, valamint egy hat főből álló csoport tagjai előzetesen szóváltásba, majd verekedésbe keveredtek egymással. Ennek során egy 15 éves fiú több alkalommal arcon ütötte a másik társaság 18 éves tagját, aki olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy őt a mentők kórházba vitték. Az egyenruhások a bántalmazó fiatalt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

2

A nyomozók a 15 éves győri fiút súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.