Garázdaságba torkolló konfliktus

2019. 07. 15., h - 16:07
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök hét perc alatt elfogták a robogót megrongáló 19 éves helyi lakost.

Az eljárás adatai szerint bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. július 12-én késő este arról, hogy Veszprém belvárosában a bejelentő nem sokkal azt megelőzően szóvá tette két fiatal férfi viselkedését, akik őt ezért hangos, trágár kifejezésekkel illették, majd egyikük indulatosságának eredményeként egy közterületen parkoló segédmotor-kerékpárt az oldalára döntött.

A kiérkező rendőrök a bejelentő által megadott személyleírások alapján a helyszín közelében elfogtak és a megyeszékhelyi rendőrkapitányságra előállítottak egy 26 és egy 19 éves helyi lakost. Megállapították, hogy a robogó fellökése és az abból keletkezett anyagi kár a fiatalabb személy cselekményéhez köthető, ezért őt 2019. július 13-án gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.