Gyalogost gázoltak Győrben

2019. 11. 13., sze - 13:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedjünk körültekintően!

Ahogy arról korábban írtunk, 2019. november 12-én kora reggel halálos gyalogosgázolás történt Győrben. Ugyanezen a napon 13 óra 30 perckor szintén Győrben egy 10 éves gyermeket ütött el az úttesten egy személyautó sofőrje.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kislány a Váci Mihály utcán szeretett volna átkelni az úttesten a barátnőjével, a cél a szemben lévő buszmegálló volt. Az úttestre történő kilépését követően, egy ott közlekedő gépjármű sofőrje hiába fékezett, már nem tudott megállni, és elütötte a gyereket. Az ütközés következtében a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

helyszín

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosok figyelmét:

  •  A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! 
  • Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen!
  • Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
  • A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!

Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét is a körültekintő, előzékeny és szabálykövető közlekedésre.

  • A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.