Hírek Békés megyéből

2018. 11. 13., k - 08:54
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dévaványán és Békéscsabán balesetnél helyszíneltek, Gyulán kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le a rendőrök.

Békés megyében, 2018. november 12-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Dévaványa külterületén, 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője járművével árokba hajtott és felborult. A balesetben a nő, könnyebben megsérült. Fél órával később Békéscsabán, az Orosházi út és a Madách utca kereszteződésében egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi összeütközött egy kisteherautóval. A motor vezetője, aki súlyosan megsérült, a helyszínelés elsődleges adatai szerint a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére hajtott be a kereszteződésbe.

Kábítószer gyanúját keltő fehér port találtak a rendőrök egy személygépkocsiban 2018. november 12-én, Gyulán. Az autót és a benne ülőket 22 óra 30 perc körül ellenőrizték a K. Schiffert József utcában. A jármű vezetőjét és utasát előállították mintavételre és orvosi vizsgálatra, a gyorsteszt mindkét férfinál kábítószer-fogyasztást jelzett. A rendőrség nyomozást rendelt el, a fehér port lefoglalta és igazságügyi szakértővel vizsgáltatja meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.