Hírek Békés megyéből

2020. 09. 10., cs - 08:55
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vésztőn, Békéscsabán, Orosházán és Csanádapácán balesetnél helyszíneltek, Dobozon pedig szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében, 2020. szeptember 9-én hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Vésztő külterületén, 7 óra körül egy személygépkocsi letért az útról és árokba borult. A jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett. Békéscsabán, a Corvin utcában, 7 óra 45 perc körül egymásnak ütközött három személygépkocsi. A balesetben az egyik autós könnyebben megsérült. Négy órával később, szintén Békéscsabán, a Lencsési úton tolatás közben egy kisteherautó elsodort egy gyalogos nőt. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba. Orosházán, a Honvéd utca és a Bajcsy-Zsilinsznky utca kereszteződésében, 16 óra körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpáros nőnek és elütötte. A biciklis elesett, sérülése nem súlyos. Néhány perccel később, Békéscsabán, a Wagner utca és a Vaskapu utca kereszteződésében összeütközött két személyautó. Az egyik autó utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Csanádapácán, az Alkotmány úti körforgalomban, 20 óra 45 perc körül fának ütközött és felborult egy személygépkocsi. A jármű vezetője, akinél felmerült az ittasság gyanúja és két utasa is könnyebben megsérült.

Dobozon, a Táncsics utcából, 2020. szeptember 9-én 12 óra 30 perc körül előállítottak a rendőrök egy dobozi férfit. Személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság 2021. február 11-éig eltiltotta a járművezetéstől. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 43 éves férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt őrizetbe vette és három napon belül bíróság elé állíthatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.