Hírek Fejér megyéből

2019. 04. 12., p - 09:15
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A járőrök Bicskén, a Kisfaludy utcában igazoltattak 2019. április 11-én reggel egy 19 éves óbaroki lakost, akinek a Bicskei Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetése miatt a körözését rendelte el. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A Gárdonyi Rendőrkapitányság sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 29 éves székesfehérvári lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a nő egy gárdonyi áruház alkalmazottjaként a 2018. december 27. és 2019. március 28. közötti időszakban több alkalommal megkárosította munkáltatóját úgy, hogy az eladásra szánt termékeket látszólag értékesítette, ugyanakkor azok ténylegesen nem kerültek a pénztárnál felszámításra. A nőt elfogását és előállítását követően 2019. április 11-én délután gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek során elismerte felelősségét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.