Hírek Fejér megyéből

2020. 02. 10., h - 08:47
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Székesfehérváron, a Holland fasoron található áruházba hívtak rendőri segítséget a biztonsági őrök 2020. február 9-én délelőtt, mivel tetten értek egy 15 éves fiatalt, aki több üveg szeszes italt kísérelt meg eltulajdonítani a bevásárlóközpontból. A járőrök a helyszínen igazoltatták a sárosdi lakost, majd előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra.  

 

A rendőrök Szabadbattyánban, a Csíkvár téren igazoltattak egy 26 éves helyi lakost 2020. február 9-én délelőtt. Az egyenruhások az igazoltatás során megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy nem sokkal korábban egy szabadbattyáni családi ház melléképületéből megkísérelt eltulajdonítani egy körfűrészt, azonban az ingatlan tulajdonosa cselekménye közben tetten érte és értesítette a rendőrséget. A járőrök elfogták a férfit, majd előállítását követően lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Veszprém megyei évértékelő

Megköszönte kollégáinak és az együttműködő partnereknek a 2019-ben végzett munkát a megyei rendőrfőkapitány.

 

Az együttműködést értékelték

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság értekezletre hívta az illetékességi területén az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyeket és a polgárőr egyesületek vezetőit.