Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2019. 09. 22., v - 07:41
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset jutott a hatóság tudomására. Kunmadaras külterületén, a 34-es számú főút 26.kilométerszelvényében történt a baleset 17 óra körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy jármű vezetője úgy előzte az előtte haladó gépkocsit, hogy nem győződött meg arról, hogy az előzés feltételei fennállnak. A sofőr nem észlelte, hogy az ő előzését már egy másik gépjármű megkezdte, és a két előző jármű érintőlegesen összeütközött. A baleset során hárman megsérültek. A rendőrség még vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos okát és körülményeit.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Az előzés a járművezetés legösszetettebb folyamata, amely nagyobb koncentrációt igényel. Előzés során mindig legyenek figyelmesek! Csak akkor kezdjenek bele, ha az előzés feltételei fennállnak, és a szembejövő forgalmat nem zavarják, ha az előzés céljából igénybe vett forgalmi sáv megfelelő távolságban szabad, és az előzés biztonsággal befejezhető!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.