Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2020. 08. 23., v - 05:57
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Mint arról korábban hírt adtunk egy személy életét vesztette és egy másik súlyos sérülést szenvedett abban a közúti közlekedési balesetben, ami a 4511-es számú úton történt 2020. augusztus 22-én 18 óra 15 perc körül. Egy csépai férfi és utasa közlekedett személygépkocsival Tiszasas irányából Csépa irányába. Az autó –  eddig tisztázatlan körülmények között – egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol lehajtott az úttestről, majd egy fának csapódott. Az ütközés erejétől a gépkocsi kettészakadt. A 20 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy mindig az adott útszakasznak megfelelően, a megengedett sebességhatáron belül válasszák meg a gépjármű sebességét. Jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.