Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 08. 20., p - 06:15
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei hat személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint hat ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy helyi lakos közlekedett a járdán elektromos kerékpárral Törökszentmiklós belterületén 2021. augusztus 19-én 9 óra 30 perc körül. A kerékpáros nő a Kossuth Lajos utca és a Pánthy Endre út kereszteződésénél, a kijelölt gyalogos átkelőhelyre ráhajtott és nekiütközött az úttesten vele párhuzamosan közlekedő és jobbra kanyarodó tehergépkocsi jobb első kerekének. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken a kerékpárral nem lehet áthajtani! A kerékpárról le kell szállni, és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladni. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megállítva

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 25 éves román sofőr ellen, aki 12 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Lezárt akta: Jockey kalandjai

A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak.