Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink – az elmúlt 24 órában – három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel vegyenek részt a közúti forgalomban!
A járőrök 2018. április 12-én egy személygépkocsival közlekedő osztrák állampolgárságú férfit igazoltattak a megyeszékhelyen. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. Az 55 éves gépjárművezetővel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Motorjával – ugyancsak – alkohol fogyasztását követően vett részt a közúti forgalomban 2018. április 12-én az a helyi lakos is, akit Rábapaty belterületén igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A 20 éves motorossal szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Sárvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.
A rendőrök 2018. április 12-én egy személygépkocsival közlekedő lukácsházai lakost igazoltattak Gyöngyösfalu belterületén. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy az 57 éves férfi vezetői engedély nélkül közlekedett a járművel, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott, ezért előállították. Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!