Hírek Veszprém megyéből

2020. 02. 22., szo - 08:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Öt személyt állítottak elő, közülük három embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A járőrök 2020. február 21-én 20 óra körül Várpalota belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 42 éves helyi lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök ezután a férfit további mintavétel céljából előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra, és ellene büntetőeljárást kezdeményeztek.

A fenti eseten túl további két sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés miatt, egy személy ellen szintén büntetőfeljelentést tettek, egy fővel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a mért értéknek megfelelően.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!