Hírek Zala megyéből

2020. 01. 27., h - 09:09
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 21 éves férfi közlekedett gyalogosan Murakeresztúron a Táncsics utcában az úttest szélén, amikor hirtelen, beszaladt az úttestre, és elütötte egy Nagykanizsa irányába haladó Fiat típusú személygépkocsi. Az ütközés után a járókelő a gépkocsi motorháztetejére, majd az úttestre esett.

A baleset következtében a gyalogos könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány kilenc személyt fogott el, közülük nyolcat bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2020. január 26-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.