Hírek Zala megyéből

2021. 07. 29., cs - 06:51
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, egy súlyos, és egy könnyű sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 64 éves keszthelyi férfi közlekedett személyautóval 2021. július 28-án 17 óra 15 perckor Zalaegerszegen, az Ebergényi úton. Amikor a Zengő utcai kereszteződéshez ért, balra szándékozott kanyarodni, azonban figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő 48 éves kerékpárosnak, és elütötte.

A balesetben a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat főt fogott el egyet az ellene kiadott körözés alapján. . A rendőrök hat személyt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.