Ittas vezetésből ütközés

2018. 10. 26., p - 13:23
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két autós ellen indult ittas járművezetés miatt büntetőeljárás Békés megyében, mindketten személygépkocsit vezettek. Egyikük egy álló autónak, a másik férfi pedig egy térfigyelő kamerát tartó oszlopnak ütközött neki.

Két ittas járművezető okozott anyagi kárral járó közlekedési balesetet 2018. október 25-én, Békés megyében. Mindketten személygépkocsit vezettek. Az egyik férfi 11 óra körül Gerendáson, az Ady Endre utcában érintőlegesen nekiütközött egy álló személygépkocsinak, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrök otthonából állították elő. A másik férfi Dombiratoson, egy söröző elől indult el, majd fékezés nélkül áthajtott egy útkereszteződésen és nekiütközött egy térfigyelő kamerát tartó oszlopnak. Az utóbbi férfinak nincs vezetői engedélye, az autóját pedig korábban ideiglenesen kivonták a forgalomból, a műszaki érvényességi ideje is lejárt és kötelező felelősségbiztosítása sincs. A férfi nem egyedül ült az autóban, utasa is volt.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas járművezetés rendkívül veszélyes. A szabálytalankodók nemcsak magukat, hanem utasaikat, közlekedő partnereiket is veszélyeztetik. Ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten kéri, hogy aki alkoholt fogyasztott, ne vezessen!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.