Ittasan vezettek, a rendőrök elfogták őket

2020. 05. 16., szo - 06:10
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság két ittas járművezető ügyében fejezte be a vizsgálatot a napokban.

A nagykanizsai járőrök 2020. április 4-én 16 óra körül Rigyácon, a Kodály téren állítottak meg egy rendszám nélkül közlekedő MTZ mezőgazdasági vontatót, melyet egy 44 éves helyi férfi vezetett. Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezett, a járműnek forgalmi engedélye nem volt és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá. Felmerült a gyanú, hogy a férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért elfogták, és további mintavételre előállították. Az elkövetett szabályértések miatt a rendőrök a férfival szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Szintén a dél-zalai város rendőrei állítottak meg egy Mini típusú személyautóval közlekedő 20 éves helyi nőt Nagykanizsán, a Széchenyi téren 2020. május 9-én a hajnali órákban egy közlekedési szabályszegést követően. Az igazoltatás során a sofőr vezetői engedélyt nem tudott átadni a rendőröknek, mivel azzal nem rendelkezett, valamint az alkoholteszter alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrkapitányságra mintavételre előállították, az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene.

A mintavételi eredmények alapján mindkét sofőr ittas állapotban vezette járművét, őket járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nagykanizsai rendőrök a nyomozások vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.