Jó ötletnek tűnt, büntetőeljárás lett belőle

2020. 05. 28., cs - 16:06
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezette autóját egy nő Gyomaendrődön. Amikor a rendőrök leállították azt mondta, azért járatta a kocsit, hogy töltődjön az akkumulátor. A nő ellen büntetőeljárás indult, a rendőrség az ügyének vizsgálatát befejezte.

Gyomaendrődön, 2020. március 10-én 9 óra 15 perc körül ellenőriztek a rendőrök egy személyautó-vezetőt. Igazoltatták és megszondáztatták, majd miután a légalkoholmérés eredménye pozitív lett, orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték, illetve büntetőfeljelentést tettek ellene. A rendőrségi eljárás során kirendelt igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy az 50 éves nő ittas állapotban vezetett. Kihallgatásán el is ismerte, hogy előző nap este otthonában egyik barátjával italoztak egészen hajnalig. Délután használni akarta az autóját, de tudta, hogy az akkumulátor gyenge, és nem biztos, hogy be fog indulni. A kocsit végül a szomszédja segítségével betolta, majd azért, hogy az akkumulátor töltődjön, elindult vele. Nem jutott messzire, a rendőrjárőrök pár száz méter megtétele után leállították. A Szarvasi Rendőrkapitányság a nő ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt eljárást indított. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2020. május 27-én továbbította az ügyészségre.

ha alkoholt fogyasztott, ne vezessen


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.