Két autót vittek el, elfogták őket

2020. 04. 07., k - 10:41
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két helyi férfit, akik engedély nélkül vittek el két gépkocsit Hosszúhetényből.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. április 5-én 8 óra 34 perckor arról, hogy ellopták két autóját Hosszúhetényből. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett az udvaron parkolta le az autóit, amelyek nyitott állapotban voltak, és az indítókulcsokat is a járművekben hagyta. Kiderült, hogy az udvarból egy harmadik gépkocsit is megkísérelték elvinni, azonban annak akkumulátora lemerült, így az autóval nem tudtak elhajtani. A rendőrök beazonosították, majd még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves helyi férfit, valamint 21 éves társát. Az autókat Hosszúhetény külterületén találták meg. A járműveket a rendőrök lefoglalták. Miután előállították a két férfit, kihallgatták őket gyanúsítottként. Ellenük jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.