Kézzel rajzolt hatósági jelzés

2019. 04. 21., v - 08:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elveszítette a rendszámát, majd egy filccel megírt kartonlappal helyettesítette azt.

Közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök 2019. április 20-án 13 óra 25 perckor egy személyautó vezetőjét Sopronban. Az intézkedés alapja az volt, hogy a sofőr úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy az autója hátsó hatósági jelzésének helyére egy kartonlapot tett fel, amelyre saját kezűleg írta fel tollal a jármű rendszámát. A rendőrök a 43 éves helybéli nőt - a rendőrkapitányságra történt előállítását követően - egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő elmondta, hogy elveszítette a hátsó rendszámtábláját, amit bejelentett a hatóságoknak ugyan, de továbbra is használni akarta az autóját, ezért így oldotta meg annak pótlását.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.