Komárom-Esztergom megyei összesítő

2020. 06. 27., szo - 06:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások négy személyt fogtak el, hat főt állítottak elő, valamint három ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A Kisbéri Rendőrkapitányság járőrei 2020. június 26-án délután Kisbéren, a Deák Ferenc utcában intézkedés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az ellenőrzés során a sofőr a vezetői engedélyét és a forgalmi engedélyt nem tartotta magánál. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfit a Győri Járásbíróság a vezetéstől eltiltotta. Kiderült az is, hogy a járművet kivonták a forgalomból és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá. A 23 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették. Ellene a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek, a hatósági jelzéseket elvették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.