Komárom-Esztergom megyei összesítő

2019. 02. 03., v - 08:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A rendőrök 12 személyt fogtak el és húsz főt állítottak elő, valamint tíz ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre három esetben került sor.

A helyi járőrök Oroszlányon igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit 2019. február 2-án hajnalban. A rendőrök ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy a 24 éves férfi ellen a Tatabányai Törvényszék bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. A sofőr nem tudta átadni az egyenruhásoknak a jogosítványát, és elmondta, hogy azzal soha nem is rendelkezett. A körözött személlyel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív lett. A férfit előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. Vele szemben az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak, az ittas járművezetés miatt pedig közigazgatási bírságot szabtak ki. Előállítását követően a férfit a rendőrség őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.