Komárom-Esztergom megyei összesítő

2019. 08. 26., h - 07:43
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások öt személyt fogtak el és hét főt állítottak elő, valamint öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre két esetben került sor.

Az esztergomi járőrök 2019. augusztus 25-én éjszaka Esztergomban, a Majer utcában megállítottak egy személygépkocsit, mivel azt tapasztalták, hogy a hátsó ülésen helyet foglaló utas megpróbál a gépjárművezető helyére ülni. A sofőr szemmel láthatóan ittas állapotban volt, azonban az intézkedés során alkalmazott alkoholszondát nem volt hajlandó megfújni, ezért a rendőrök mintavétel céljából egy egészségügyi intézménybe előállították. Az egyenruhások az iratok ellenőrzése során azt is megállapították, hogy a 32 éves lábatlani lakos vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A férfi ellen szabálysértési és büntetőeljárást kezdeményeztek.  

A helyi rendőrök ugyanezen a napon délben Nyergesújfalu belterületén intézkedtek egy 66 éves férfival szemben, aki személygépkocsival úgy vett részt a forgalomban, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A járőrök a sofőr vezetői engedélyét elvették, ellen büntető eljárást kezdeményeztek.


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.