Közlekedési konfliktusból garázdaság Szombathelyen – a rendőrök büntetőeljárást indítottak

2020. 09. 12., szo - 08:52
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bántalmazót gyanúsítottként kihallgatták.

Munkatársaink 2020. szeptember 12-én elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a vépi lakost, aki Szombathelyen, a Zanati úton egy anyagi káros közlekedési balesetet követően arcon ütötte vitapartnerét. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták és vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

 


Hírfolyam

 

Lélekjelenlét és elsősegély

Ez mentette meg az életét annak a nőnek, akin a készenléti rendőrök segítettek, miután öngyilkosságot kísérelt meg Tiszaújvárosban.

 

Félresikerült bankrablás

A Pest vármegyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ egységének közreműködésével elfogták azt a férfit, aki Solymáron akart kirabolni egy bankfiókot.

 

Szertelenül

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság plakátpályázatot hirdetett a drogprevenció témakörében.

 

Őrizetben a dombóvári késelő

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indult ügyben kezdeményezték az 59 éves férfi letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

A Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Árulkodó nyomok

Ittas sofőr tarolt le egy győri körforgalomnál lévő jelzőtáblát, majd elhajtott. Balszerencséjére azonban az autó hatósági jelzése a helyszínen maradt.

 

Fogolyszökés miatt keresték

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.