Lesiklás után pizzát rendelt, majd egy másik síelő kártyájával fizetett a férfi, rendőrkézre került

2020. 08. 19., sze - 10:24
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy fővárosi lakos feljelentése alapján indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen, miszerint 2020. február 8-án a sértett által az eplényi sípályán elvesztett bankkártyát megszerezte, és azzal két alkalommal is fizetett egy büfében, majd szálláshelyére érve pizzát rendelt egy közeli gyorsétteremből, mely étkezésekkel közel tizenkétezer forint kárt okozott.

Az ügyben a Zirci Rendőrőrs nyomozói által lefolytatott széleskörű adatgyűjtés eredményeként beazonosították a feltételezett elkövető személyét, majd a 24 éves budapesti férfit 2020. július 2-án reggel lakásán elfogták, az egyik kerületi rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.