Lezárt akta: anya-lánya páros vitte el a kiesett pénzt

2021. 01. 17., v - 07:52
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik több mint százezer forintot loptak egy férfitól Pécsett.

Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság két drávaszabolcsi nő ellen. A gyanú szerint az 53 éves nő, valamint 35 éves lánya 2020. november 9-én dél körül Pécsett, egy Bajcsy-Zsilinszky utcai üzlethelyiségben a földről felvették, majd eltették a sértett zsebéből kiesett pénzét. A feltételezett elkövetőket a rendőrök beazonosították, majd kihallgatták gyanúsítottként. Mindkét nő elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.