Lezárt akta: kábítószerrel a gépkocsijában, bódult állapotban vezetett

2022. 01. 15., szo - 08:06
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy győrsági férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Egy 44 éves férfi közlekedett személygépkocsijával 2021. június 10-én 23 óra 55 perckor Győrben, a Pápai úton, amikor a rendőrök igazoltatták.  Az ellenőrzés keretében az egyenruhások átvizsgálták a járművezető ruházatát és csomagjait, amelynek során az autóban lévő válltáskában, egy műanyag fecskendőben kábítószergyanús, kristályos anyagot találtak. A helyszínen a sofőr a járőröknek elmondta, hogy a fecskendőben lévő anyag pikó és az ő tulajdona, amiből néhány órával az intézkedést megelőzően már fogyasztott.

A gépjármű vezetőjét a rendőrök elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben elvégzett drogteszt pozitív értéket mutatott.

A Győri Rendőrkapitányság a sofőr ellen kábítószer birtoklásának vétsége miatt büntetőeljárást indított, amelynek keretében a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őt.

A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a gépkocsivezető a rendőri igazoltatás időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, és bódult állapotban vett részt a közúti közlekedésben, így a rendőrök a férfit folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki, immár járművezetés bódult állapotban vétség elkövetése miatt.

A győrsági lakos a nyomozóknak a bűncselekmények elkövetését elismerte.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Győri Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban – vádemelési javaslattal – küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.