Lezárva: gyorsan megtalálták a rendőrök a lopott akkumulátort

2021. 10. 07., cs - 08:16
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azzal gyanúsít egy 47 éves férfit, hogy tavaly november közepén egy egri, lakatlan ház kerítésén bemászott az udvarra, és az ott lévő traktor akkumulátorát kiszedte, a kábeleket kivágta, majd magához vett még több rézdrótot és egy flakon hűtőfolyadékot, melyekkel távozott.

A rendőrök az adatgyűjtés során megtalálták egy helyi fémhulladék átvevő telephelyen a leadott akkumulátort, melyet le is foglaltak. A lopással gyanúsítható szomolyai lakost a nyomozók kihallgatták.

A vele szemben folytatott eljárás vizsgálati szakaszában a nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.