Lopott, csalt, lebukott

2019. 08. 27., k - 11:41
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint egy hónap alatt három lopást és egy csalást is elkövetett Békés megyében egy férfi, akit a rendőrök azonosítottak és elfogtak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Békéscsabán óraszalonból és játszóházból, Dévaványán pedig ékszerüzletből lopott egy békéscsabai férfi 2018. november 19-e és 2018. december 24-e között. Mindkét boltban elterelte az eladók figyelmét, majd az óraszalonból ellopta az üzletvezető mobiltelefonját, míg az ékszerüzletből pedig két aranygyűrűt vett magához. Békéscsabán, egy játszóház alkalmazottjának a pulton hagyott telefonját tette zsebre. Olyan is előfordult, hogy a férfi fizetés nélkül ment el 2018. december 26-án az egyik békéscsabai hotelből, ahol vele volt a barátnője is. Távozásakor azt hazudta, hogy a rendőrség arról értesítette, hogy egy parkolóban összetörték az autóját és ezért a helyszínre kell sietnie. Emiatt kölcsönkért egy kerékpárt is, amelyet később nem adott vissza. A nyomozók a személyleírások alapján azonosították, majd elfogták a 26 éves békéscsabai férfit, akit a Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás és csalás elkövetésével gyanúsít. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.