Lottózóba tört be

2018. 03. 19., h - 07:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök vádemelést javasolnak egy 22 éves helyi férfival szemben.

A gyanú szerint a fiatalember 2017. december 19-én 18 óra és december 20-án 6 óra közötti időben Keszthelyen, a Bercsényi utcában betört egy üzletbe, ahol kutatást végzett és ellopott egy üveg szeszes italt, egy másikat pedig szétlocsolt.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság a 22 éves helyi férfival szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.