Négy baleset, két súlyos és két könnyű sérült

2022. 01. 20., cs - 09:04
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmetlenség vezetett ütközésekhez Sarkadon, Békésen és Békéscsabán.

Békés megyében 2022. január 19-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkadon, a Sarkadkeresztúri út és a Munkácsy Mihály utca kereszteződésében 7 óra 20 perckor egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autósnak, így összeütköztek. A vétlen járművezető könnyebben megsérült. Békésen, a Petőfi Sándor utcán 8 óra után néhány perccel egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi figyelmetlenül hajtott le az úttestre, nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak. Az autó elütötte és a 78 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Békéscsabán, a Kőmíves Kelemen sor és a Lencsési út kereszteződésében 11 óra 15 perc körül szintén egy elektromos kerékpárral közeledő férfi okozott balesetet. Elsőbbségadási kötelezettsége volt, mégsem engedett el egy neki jobbról a Lencsési úton érkező autót. Összeütköztek és a férfi könnyebben megsérült. Végül 22 óra 20 perckor Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Batthyány utca kereszteződésében egy gyalogos nő nem nézett jól körül, úgy lépett le az úttestre és elütötte egy autó. A 85 éves asszonyt a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.