Ököllel ütötte az autót

2019. 09. 12., cs - 08:33
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök garázdaság miatt fogták el a férfit.

A nyomozás adatai alapján 2019. szeptember 11-én reggel Cserszegtomaj egyik utcájában egy közlekedési konfliktus szóváltássá alakult, melynek következtében egy férfi kiabált, majd öklével megütötte a másik autó tükrét, amiben kár keletkezett.

A férfit a keszthelyi rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.