Országos összesítő

2018. 07. 13., p - 05:07
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt nap eseményei számokban.

Magyarország területén 2018. július 12-én 0 órától 2018. július 12-én 24 óráig a rendőrök 46 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 7 súlyos és 38 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 196 személyt fogott el, közülük 50 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 100 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 241 személyt állítottak elő, köztük 116 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 127 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 2 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 4 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 3 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.