Országos összesítő

2021. 10. 20., sze - 02:33
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

Magyarország területén a 2021. október 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 ember vesztette életét, 6 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 167 személyt fogott el, közülük 32 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 79 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 176 személyt állítottak elő, köztük 102 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 97 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nincs lazítás

A szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata legutóbb 13 migráns előállítását eredményezte.

 

Egy letartóztatva, egy őrizetben

A dabasi nyomozók elfogták azt a 12 éves fiút és 13 éves társát, akik a gyanú szerint megtámadtak és bántottak egy kislányt, elvették a pénzét, majd sorsára hagyták.

 

1+6

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 41 éves magyar sofőr ellen, aki hat embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Őrizetben a gépkocsifeltörő

A salgótarjáni rendőrök elfogták és előállították azt a 43 éves férfit, akit többrendbeli lopás bűncselekmény elkövetése miatt hallgattak ki.