Összesítő Vas megyéből

2020. 07. 01., sze - 08:09
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt az utakon.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy, súlyos és kettő, könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink három, anyagi kárral végződött közlekedési balesetnél is helyszíneltek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. június 30-án, a 87-es számú főúton. Egy férfi tehergépkocsival közlekedett Kőszeg felől Szombathely irányába, amikor haladása során nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt lassító gépkocsinak, amely az ütközés következtében az előtte haladó járműnek csapódott. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. június 30-án, Sárvár térségében. Egy nő tehergépkocsival közlekedett a Madách Imre utca irányából, amikor haladása során az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére behajtott a 84-es számú főút kereszteződésébe, ahol nekiütközött egy ott közlekedő személyautónak. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a tehergépkocsi vezetője súlyos, a személygépkocsi sofőrje pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Sárvári Rendőrkapitányság.

Megsérült az a sofőr is, aki 2020. június 30-án szenvedett balesetet Nagysimonyi belterületén. Egy férfi autójával közlekedett a Jókai utcában, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy, az út melletti kocsibejárón parkoló személyautónak csapódott, majd a vízelvezető árokban, egy oszlopnak ütközve állt meg. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Celldömölki Rendőrkapitányság.

Az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.