Öt baleset, két sérült

2021. 02. 15., h - 08:29
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt négy nap alatt Nógrád megyében egy gépjármű utasa és egy gyalogos sérült meg közúti közlekedési baleset következtében.  

Egy 53 éves férfi 2021. február 12-én 15 óra 50 perc körül Rétságon, a Kossuth út és Rákóczi út kereszteződésében a személygépkocsijával balra kanyarodott, és nekiütközött egy ott egyenesen haladó járműnek. A baleset következtében egy fiatal lány megsérült. 

Bujákon, a Diófa úton egy 36 éves nő tolatott személygépkocsival 2021. február 14-én 10 óra 30 perc körül, amikor a mögötte elhaladó gyalogost elütötte, aki ennek következtében megsérült.  

A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A rendőrök az elmúlt négy napon a megye közútjain történt további három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a kereszteződéshez érve a kihelyezett jelzőtáblák utasításait mindig tartsák be, azt a járművet, amely elsőbbséget élvez, ne kényszerítsék hirtelen irányváltoztatásra vagy fékezésre! Várják meg a biztonságos áthaladás lehetőségét, pár másodperc miatt nem érdemes kockáztatni! Egyenrangú utak találkozásánál a jobbkéz-szabály alapján dől el a járművek áthaladási sorrendje, tehát elsőbbséget kell adni a jobbról érkező járművek részére. Sokan figyelmen kívül hagyják azt is, hogy bekanyarodáskor elsőbbséget kell adni azon az úttesten áthaladó gyalogos részére, amelyre a jármű bekanyarodik, továbbá a kerékpársávon, kerékpárúton vagy gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére is.

A kereszteződéseket mindig fokozott figyelemmel és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, hogy elsőbbségadási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni! Akinek pedig elsőbbsége van, minden esetben győződjön meg arról, hogy azt megkapja-e!

A balesetek megelőzése érdekében lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén úttestre lépő gyalogosokra.

Kérjük továbbá, hogy a mindenkori időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! Számoljanak azzal, hogy a téli hónapok velejárói a csúszós utak és a változó időjárási tényezők! Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy vezessenek a KRESZ szabályait betartva, óvatosan és körültekintően!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Gumicukrot akart lopni

A 28 éves férfi egy esztergomi áruház ajtaját csővel ütötte, hogy oda bejusson. Két órán belül a rendőrök elfogták a tettest, aki több százezer forint kárt okozott.

 

Lopás miatt keressük őket

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik három férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy hét pár lábbelit tulajdonítottak el egy szegedi cipőboltból.

 

Nincs lazítás

A szlovák és a magyar rendőrök közös vasúti járőrszolgálata legutóbb 13 migráns előállítását eredményezte.

 

Egy letartóztatva, egy őrizetben

A dabasi nyomozók elfogták azt a 12 éves fiút és 13 éves társát, akik a gyanú szerint megtámadtak és bántottak egy kislányt, elvették a pénzét, majd sorsára hagyták.

 

1+6

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 41 éves magyar sofőr ellen, aki hat embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.