Rendőrkézen a bántalmazó

2021. 05. 16., v - 07:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítják a nyomozók a 18 éves soproni lakost.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. május 15-én 3 óra körül, miszerint Sopronban, egy Rét utcai lakásban megvertek egy férfit. A helyszínre érkező járőröknek a sértett elmondta, hogy egy barátja otthonában beszélgettek élettársa társaságában, amikor 2 óra 30 perc körül hazaérkezett a házigazda felesége két ismerősének társaságában. A két nő kíséretében érkező – általa csak látásból ismert – férfi előzetes szóváltás nélkül hozzá lépett és ököllel megütötte őt, majd addig rugdalta, amíg ki nem menekült az utcára.

A sérültet a mentők kórházba vitték, ahol megállapítást nyert, hogy a bántalmazás következtében eltört az állkapcsa.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 18 éves helybéli lakost.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.