Sertéseket loptak, a rendőrök még aznap elfogták őket

2020. 08. 06., cs - 14:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két fiatal egy sárrétudvari ingatlantól egészen Biharnagybajomig tolta talicskával a lopott malacokat. Nem sokáig örülhettek a zsákmánynak, a nyomozók előállították őket.

Egy sárrétudvari nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 5-én 7 óra körül arról, hogy ellopták két sertését. A nyomozók azonnal a helyszínre mentek és széleskörű adatgyűjtésüknek köszönhetően még aznap délelőtt azonosították a feltételezett elkövetőket. A rendőrök – egy biharnagybajomi ingatlanban – elfogták a 13 és 14 éves fiúkat, valamint megtalálták náluk az ellopott sertéseket is. A két fiatalt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amely során mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy az állatokat egy talicska segítségével tolták át egyik községből a másikba. A bűnügyesek az ellopott állatokat lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást velük szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.