Szélvédőjavításból garázdaság

2021. 06. 28., h - 07:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfi verekedett össze a nyílt utcán Győrben.

A rendőrségre egy Győrben történt verekedésről érkezett bejelentés 2021. június 27-én a késő délutáni órákban. A járőrök mindkét érintettet a helyszínen találták, ahol a bejelentést tevő férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy vitapartnere többször megütötte őt, és a nyakát is megszorongatta. A vita abból kerekedett közöttük, hogy egy, a járműve szélvédőjén található sérülés javítását rendelte meg a másik személytől, azonban a munkálatok közben a szélvédő továbbrepedt, így ő nem akarta kifizetni az addig végzett munka értékét. Miközben a szerelő főnökénél telefonon megpróbált reklamálni, a javítást végző férfi el akart autóval hajtani a helyszínről. Erre a bejelentő benyúlt az illető kocsijába és elvette az indítókulcsot, majd ezen összevesztek, dulakodni és verekedni kezdtek. Állítása szerint eközben ütötte meg őt vitapartnere, azonban a férfi ezt tagadta. A járőrök mindkettőjüket elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállításukat követően a nyomozók garázdaság vétsége miatt a 36 és 33 éves helybéli lakosokat gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.