Zajvédő falnak, majd oszlopnak ütközött

2019. 10. 07., h - 12:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset során a járművezetőnél felmerült az ittasság gyanúja.

A 85-ös számú főúton, Fertőszentmiklós belterületén közlekedett egy Seat típusú személyautó vezetője 2019. október 6-án 12 óra 10 perc körül. Haladása során letért a menetiránya szerinti jobb oldali füves útpadkára, majd nekiütközött az út mellett lévő zajvédő fal első tartóoszlopának. Az ütközéstől a gépkocsi jobb első kereke kitörött, majd szorosan a fal mellett továbbhaladva - közel 30 méter megtétele után - egy útirányjelző táblának is nekiütközött és kidöntötte az oszlopot. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a járművezetőnél felmerült annak gyanúja, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt további mintavételre a kórházba előállították, ahol ittasságát megállapították.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.