Zala megyei összefoglaló

2018. 12. 28., p - 07:55
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 49 éves helyi férfi közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával 2018. december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Balaton úton a Hevesi út irányába, amikor a Boszorkány utca kereszteződésénél lévő gyalogos-átkelőhelyen figyelmetlensége miatt elütött egy 50 éves nőt. A baleset következtében a gyalogos személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány egy főt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök négy személyt állítottak elő, köztük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.