Zala megyei összefoglaló

2019. 03. 24., v - 08:11
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 51 éves helyi nő 2019. március 23-án 11 óra 7 perckor kerékpározott Nagykanizsán, a Hajgató Sándor utcában, amikor a Varasdi utca kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a Bajcsai utca felé közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a biciklis nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány egy főt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök hét személyt állítottak elő, köztük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.

A szonda négy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. március 23-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.